Terembérlet

A Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület termeit és közösségi helyiségeit az Egyesület tagjai, munkatársai, elnöksége, felügyelő bizottságai, munkatársai valamint az Egyesülethez jogilag vagy működésileg kötődő szervezetek tagjai, meghívottai vehetik igénybe térítésmentesen. Számukra a munkaidő utáni nyitva tartás is biztosított a rendezvényük, egyéb eseményeik megtartása érdekében.

Minden egyéb jogi és természetes személy nyitva tartási időben és munkaidőn belül, egyeztetést/szerződéskötést követően térítésmentesen is igénybe veheti a termeket és közösségi helyiségeket, abban az esetben, ha a Vas Megyei TIT Egyesület Alapszabályában rögzített tevékenységekhez, célokhoz egyéb megállapodásokhoz kötődik a tevékenységük, és abból közvetett vagy közvetlen árbevételük nem származik, valamint az igénybevétel célját egyeztette a szervezet vezetőjével vagy képviselőjével.

A Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület direktmarketing tevékenységet (ide tartozik minden olyan tevékenység, amely ismeretterjesztésnek álcázott, de kifejezetten termék vagy szolgáltatás megvásárlására irányul vagy ösztönöz) folytató szervezeteknek a termeit nem adja bérbe. Amennyiben ez a bérbeadást követően derül ki, úgy szervezetünk a későbbiekben minden esetben megtagadja az ilyen szervezet vagy kezdeményezés számára a termeik bérbeadását.

A feltételeinknek megfelelő bérlők munkaidőn túl az Egyesület helyiségeit csak térítés ellenében vehetik igénybe legkésőbb 19.00 óráig. A térítési irányárak:

–          Nagyterem:    10.000,- Ft/óra (~65 fő)

–          Nagy-előadóterem: 8.000,- Ft/óra (a nagyterem nagyobb leválasztott része ~35 fő)

–          Kis-előadóterem: 6.000,- Ft/óra (a nagyterem kisebb leválasztott része ~15 fő)

–          Szakelőadó:   8.000,- Ft/óra (~25 fő)

A termekben a rendelkezésre álló oktatástechnológiai eszközök a térítési díjak fejében igénybe vehetők. Az árak a vonatkozó szabályok szerint – megfelelő tartalmú szerződéssel alátámasztva – nettó árak.

A bérleti díjba minden, 15 percnél tovább tartó, megkezdett óra beleszámít. Külsősök a termet csak aláírt terembérleti szerződéssel vehetnek igénybe.

Olyan szervezetnek, amely nem fizette ki a terembérleti díjat, a termeink a későbbiekben nem adhatók ki.

Olyan szervezetek számára, amelyek késedelmesen, felszólítás után rendezték csak a terembérleti díjat, a termek csak abban az esetben adhatók ki, ha a szerződésben rögzített terembérleti díjat előre utalják vagy a bérlet megkezdése előtt készpénzben kifizették. Ebben az esetben csak a szerződésben rögzített időtartamra vehetik igénybe a termeket. Ezt követően, a termet igénybe vevők felszólíthatók a terem és a közösségi helyiségek elhagyására.

Az egyes rendezvények videórögzítésére a rendelkezésünkre álló technikai eszközök használatával lehetőséget biztosítunk. Ennek díja óránként 5.000 Ft+ÁFA. Az összeg kiszámításának módja: a rendezvény előtti előkészítés 1 óra + rendezvény időtartama + 2 óra az elkészült, „nyers” felvétel DVD-re írása egy példányban. Az elkészült anyagot a rendezvényt követő 5 munkanapon belül átadjuk a megrendelőnek. Az anyagokat nem vágjuk meg – nem végzünk rajta utómunkákat -, azt a DVD-re a felvett formában rögzítjük és így adjuk át. A DVD ellenőrzését követően, az eredeti felvételt letöröljük, és semmilyen további felelősséget nem vállalunk a felvétel felhasználásáért.