Klubok

Asztaltársaság

Több, mint 25 éve működik a TIT-tagokból álló Asztaltársaság, mely leginkább nyugdíjas értelmiségi (férfi) polgárokat tömörít. Havonta egy-két előadót kérnek fel, elsősorban a tagjaik közül, de vendégelőadókat is meghívnak.
Program megtekintése

Fotó Klub

A Fotó Klub célja a fotózás kultúrájának magas színvonalon történő népszerűsítése. A több éves tapasztalattal rendelkező fotósok előadásokkal, a  kezdők pedig ötleteikkel tudják segíteni a közös munkát. Alapvetően a képelemzés, a közös tanulás a Fotó Klub létrejöttének a célja, ezért mindenkit várunk szeretettel, akit érdekel a fotózás és képeit szeretné egy kicsit magasabb színvonalra emelni.

Francia Klub

A klub az emberiség kultúrtörténetének egyik csúcsát jelentő ország művészetéből, tájaiból, szokásaiból villant fel egy-egy témát foglalkozásain a francia nyelvet kedvelők számára.
Program megtekintése

Hölgyklub

25 éve működik a TIT hölgytagjait tömörítő klub. Rendezvényeiken jogi, egészségügyi, irodalmi, művészeti témákat dolgoznak fel. Többször vannak „vendégségben” intézményekben.
Program megtekintése

HR Klub

A HR Klub célja olyan belső fórum létrehozása, amely a vitás, etikai kérdésekben, illetve az ágazatot érintő szakmai kérdésekben állást foglal továbbá a szakmailag elismert, neves előadók bevonásával elősegíti a tagok fejlődését és a szakmai elfogadottságuk növekedését.

A 2014. szeptember 23-án, a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Vas Megyei TIT Egyesület megállapodott abban, hogy a Kamara megyei gazdaságfejlesztési céljainak elérése érdekében, támogatja a HR-klub működését. Együttműködik annak népszerűsítésében, a rendezvények megvalósítását szakmailag, kamarai kapcsolatrendszerének felhasználásával, támogatja. Ez a megállapodás is abban erősít meg bennünket, hogy jó úton haladunk. Kezdeményezésünkkel és az Önökkel közös munkánkkal elősegíthetjük a HR-klub tagjainak és szervezeteinek fejlődését.

Ország-Világjárók Baráti Köre

A klub tagjai vetítéssel egybekötött ismeretterjesztő előadások során ismerkedhetnek meg hazánk, a környező országok és távoli egzotikus tájak természeti és kulturális értékeivel. A résztvevők autóbuszos kirándulásokat is szoktak szervezni.
Program megtekintése

Szenior Klub

Egyesületünk keretein belül több, mint 15 éve működik a Szenior Klub. Tagjai nyugdíjas értelmiségi polgárok, akik megőrizték tenni akarásukat, tettvágyukat. Havonta általában két alkalommal szerveznek érdeklődési körüknek megfelelő nívós előadásokat, programokat.
Program megtekintése

TÁMasz – Ifjúsági Olvasó Klub

A TÁMasz – Ifjúsági Olvasó Klub célja, hogy a kötelező olvasmányokon túl olvasásra buzdítsa a kiemelt célcsoportot (elsősorban a 10-15 éves korosztályt, de természetesen a középiskolás érdeklődőket is), igazodva a klub résztvevőinek érdeklődési köréhez, bemutatva és megismerve az ifjúsági irodalom gyöngyszemeit. Az olvasó klub alapvető célja az olvasás népszerűsítése, a diák közösségi lét formálása, a hasznos, káros szenvedélyektől mentes időtöltés biztosítása.

Tóth István Baráti Kör

Feltöltés folyamatban

  • Helyszín: Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület (9700 Szombathely, Kőszegi u. 2. II. emelet)

Voler Mouche – Zenei Klub

A szombathelyi Voler Mouche zenekar célja, hogy a kortárs magyar zenei életet minél többen megismerhessék és résztvevői lehessenek benne, ezen belül pedig a zenekar életébe, tevékenységeibe is belelássanak. A klubtalálkozó keretében a tagokkal való találkozás, interaktív klubesemény és zenei ínyencségek is terítékre kerülnek.