Nyertes pályázat!

A Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület, az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium és Multidiszciplináris Kutatóközponttal és a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjával közösen sikeres pályázatot nyújtott be a TÁMOP 4.2.3. konstrukcióra.

A pályázat címe: Ég és Föld vonzásában – a természet titkai.

A csillagászat tudományára épülő projekt széles spektrumú mind földrajzi kiterjedése, mind tartalma alapján. A megvalósítás helyszínei a Piszkés-tetői obszervatórium és földrajzi környezete, az ELTE GAO MK és a Vasi TIT, Szombathely és a Nyugat-dunántúli régió. A megvalósítás spektruma a nemzetközi szakmai konferenciától a tudományos ismeretterjesztésen át, a látványos, nagy publikumot vonzó fizikai kisérletekig terjed.

A projekt időtartama 24 hónap.

Az elnyert pályázati támogatás összege: 124.886.936 Ft

A pályázati projekt összeállításakor a célunk volt, hogy a természettudományos egyetemi képzést és a széles közönséget vonzó, látványos és valóban érdekes ismeretterjesztő tevékenységet segítsük elő. Feltárjuk a csillagászat tudományához kapcsolódó természet titkait!