Munkahelyi képzések támogatása – pályázati tájékoztató

A Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület nagytermében megtartottuk a mikro-, kis- és középvállalatok számára kiírásra kerülő TÁMOP 2.1.3. pályázati konstrukcióhoz kapcsolódó tájékoztatót. A tájékoztatón bemutattuk a pályázati lehetőségeket. Emellett ismertettük azokat a Vas Megyei TIT által, a pályázat megvalósításához kapcsolódó tevékenységeket, támogatási formákat, amelyeket a pályázó szervezetnek tudunk nyújtani.

Bővebben

OSztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia 2012-ben

Az osztrák pályázati partnerrel és a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjával közösen folyamatosan egyeztetjük az idei, 17. alkalommal megrendezésre kerülő Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferenciát. A konferencia idei témája az időskori munkavállalás. A program, a tervek szerint 2012. május 10-11.-én, a CLAUDIUS Nagyszállóban valósul meg. Terveink szerint, több nemzetközi példát és projektet is bemutató előadást teljesen nyitottá teszünk a […]

Bővebben

TELC értesítő – 2012. március 3. szombat

Kedves Nyelvvizsgázó! Ön a Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület TELC nyelvvizsga szervezésével kapcsolatos tájékoztató levelet kapja most meg. Kérjük, hogy a levelet figyelmesen olvassa el, őrizze meg, és a vizsgán a leírtakat a zavartalan lebonyolítás érdekében tartsa be! A vizsga időpontja: 2012. március 3. SZOMBAT A vizsga helye: KANIZSAI DOROTTYA GIMNÁZIUM, 9700 Szombathely, Aréna u. […]

Bővebben

Stratégiai megoldások gyakorló vállalatvezetők számára

A Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület nagytermében, 2012. március 1-én, 14.00 órai kezdettel Dr. Domschitz Mátyás PhD., a Nyugat-Magyarországi Egyetem docense, szervezeti  hálózatkutató, szervezetfejlesztő, az AQUARIA Kutatás-Fejlesztési Iroda alapítója és vezetője tart előadást Stratégiai megoldások gyakorló vállalatvezetők számára címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! ELŐZETES JELENTKEZÉS SZÜKSÉGES!

Bővebben

TÁMOP-2.1.3. pályázati tájékoztató a TIT-ben!

A Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület szakmai előadást tart Képzési lehetőségek a TÁMOP-2.1.3. pályázati konstrukciókban címmel, melyre szeretettel várjuk a cégek képviselőit. A pályázati konstrukcióban mikro-, kis-, közép- és nagyvállalkozások egyaránt pályázhatnak, így mindegyik cégméretbe tartozó vállalkozások képviselőit várjuk! Időpont: 2012. március 6. (kedd) 15.00 Helyszín: Vas Megyei TIT nagyelőadója (Szombathely, Kőszegi u. 2. II. […]

Bővebben

A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elfogadta új alapszabályát

A mai napon a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és szövetségesei elfogadták az új, a Civil törvénynek is megfelelő alapszabályukat. A következő időszakban a Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület is elkészíti új, a törvényi változásnak megfelelő alapszabályát, amelyet terveink szerint, március második felében a Közgyűlés elé terjesztünk.

Bővebben

Képzési lehetőség mikro-, kis-, közép- és nagyvállalkozásoknak

A Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület, az egyik legrégebbi, akkreditált felnőttképzési intézmény. 2004-ben, 0032-es sorszámmal jegyezték be intézményünket. Az Egyesület azóta kétszer hosszabbította meg sikeresen akkreditációját. Jelenleg több akkreditált programmal és 20 év alatt OKJ-s, szakmai, nyelvi és általános képzések tucatjának megvalósítási tapasztalatával rendelkezünk. A Vas Megyei TIT Egyesület sikeres pályázó és pályázati megvalósító szervezet. Árbevételeink jelentős részét hazai és EU-s, határon […]

Bővebben

Szakmai előadás a bérekről és a munkaügyi ellenőrzésekről

A Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület (TIT) szakmai előadást hirdet  Bérminimum, garantált bér, elvárt bér és az ellenőrzések címmel. ELŐADÓ: Kard Enikő igazgató, Vas Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerv   TUDNIVALÓK ÉS JELENTKEZÉS Az előadás időpontja: 2012. II. 21. (kedd) 13.00-tól, várható befejezés: kb. 15.00. Helyszín: TIT Ház (Szombathely, Kőszegi u. 2.) II. emeleti előadóterme Részvételi […]

Bővebben