52. Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem

Kinek épül a város?

 

Az elmúlt években a nyári egyetem több oldalról közelítette meg az urbanisztika kérdéskörét. Elemeztük, hogy „Ki tervezi a várost?”, mi a települések életében az egyház/ak szerepe (Az egyház és a város), milyen hatása van az ország, a térségek és a települések életében a turizmusnak; vizsgáltuk, hogy milyen a fenntartható urbanizmus (van-e olyan egyáltalán).

Idén arra fókuszálunk, hogy ki számára tervezzük, fejlesztjük, építjük a várost, tágabb értelemben a településeket. Kiss István – Magyary Zoltán egykori munkatársa – továbbfejlesztette Patrik Geddes gondolatát, s a térségek és települések vizsgálatát négy részre, szférára tagolta. E négyből az ún. szocio-szféra lesz vizsgálódásunk „tárgya”, valamint az urbanoszféra hatása a szocioszférára (a kettő összefüggésrendszere), de ugyanígy érdekes lehet a természeti környezet és a városlakók kapcsolata is. Tapasztaljuk, hogy a városok vezetése gyakran az érkező befektetők akarata szerint alakítják a települések terveit, szabályzatait, hogy sok beruházó és tervező gondolja azt, hogy ők avatottak a városok alakítására, jövőjének meghatározására. A beruházások esetenként presztízs-célokat szolgálnak, máskor szinte egyetlen meghatározó tényezőjük a profitszerzés, sőt maximálás.

Ezzel szemben sokak meggyőződése, hogy a települési tervek „igazi” megrendelői a lakók, hisz az ő életkörülményeiket határozzák meg a tervek, a beruházások. Megismerhetők-e a polgárok vágyai, elképzelései; van-e és ha van, milyen az elképzelésük városuk, községük jövőjéről, a számukra kedvező településről?

 

PROGRAM

1. nap – 2019. augusztus 05. – Városlakók és városhasználók


Helyszín:            Megyeháza Díszterme (Szombathely, Berzsenyi tér 1.)

Moderátor:        dr. Bakó Béla

09.30 – 10.00     Megérkezés, regisztráció

10.00 – 11.15     Ünnepélyes megnyitó, köszöntők

11:15 – 11.30     KÁVÉSZÜNET

11.30 – 12.00     Körmendy Imre köszöntője

12.00 – 13.00     Ebédszünet

Moderátor:        Körmendy Imre

14.00 – 14.30     Prof. Dr. Szirmai Viktória Dsc. (szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontjának Széchenyi-díjas kutatóprofesszora, az MTA doktora) A modern nagyvároslakók. A társadalmi befogadás és a kirekesztés dilemmái.

14:30 – 15.00     Rostás-Farkas György (József Attila-díjas magyar cigány író, költő, műfordító, újságíró, népművelő, a cigányság hagyományainak és nyelveinek kutatója. A Magyar Írószövetség, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének és a Magyar Művészeti Akadémiának tagja) A magyar cigányság települési igényei, települési kultúrája

15:00 – 15:30     Prof. Dr. Hörcher Ferenc DSc. (eszmetörténész, filozófus, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézetének tudományos tanácsadója.)  Hogyan és ki juttassa szóhoz a múltat a városban? Az önkormányzatiság elve a városépítés megrendelői oldalán

15:30 – 16:00     Szirmai Viktória Városok és városlakók (A befogadó és a kirekesztő városok) című kötetének dedikálással egybekötött bemutatója. A kötetet bemutatja: dr. Bakó Béla, Junior Prima-díjas történész, az ELTE – Savaria Egyetemi Központ óraadó tanára, a Vasi TIT igazgatója

16.00 – 16.15     Kávészünet

16.15 – 17.00     A nap összefoglalása, hozzászólások

 

2. nap – 2019. augusztus 06. – A közösségi tervezés kérdései és tapasztalatai


Helyszín:            A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség konferenciaterme (9700 Szombathely, Körmendi. u. 2.)

Moderátor:        Dr. Jankó Ferenc PhD.

10.00 – 10.10     Bevezető

10.10 – 10.40     Dr. Pósfai Zsuzsanna PhD. (a Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont munkatársa) Lakhatási szegénység és amiért ez számít városaink szempontjából.

10.40 – 10.50     Hozzászólások

10.50 – 11.20     Prof Dr. Dúll Andrea (környezetpszichológus, egyetemi tanár, ELTE Pszichológiai Intézet, Környezetpszichológia Kutatócsoport kutatócsoport-vezetője, Szervezet- és Környezetpszichológia Tanszék tanszékvezetője) A városlakók környezeti igényei a környezetpszichológus szemével

11.20 – 11.30     Hozzászólások

11.30 – 11.40     Kávészünet

11.40 – 12.20      Dr. Zelenák Fruzsina PhD. (tájépítész, PhD, SZIE Tájépítészeti és Településtervezési Kar, Kert- és Szabadtér-tervezési Tanszék) A szabadtéri minőség és a helykötődés összefüggései budapesti lakótelepeken

12.20 – 12.30     Hozzászólások

12.30 – 13.30     Ebéd

Moderátor:        Portschy Tamás

13.30 – 13.40     Bevezetés

13.40 – 14.10      Ronyecz Zsófia (okl. tájépítészmérnök, a Völgyzugoly Műhely projektvezetője) Kinek épül a Város? Kivel épül a város?

14.10 – 14.20     Hozzászólások

14.20 – 14.30     Kávészünet

14.30 – 15.00     Szczuka Levente (okl. településmérnök, okl. építészmérnök; Urban-Lis Stúdió Kft., SZIE Tájépítészeti és Településtervezési Kar Településépítészeti Tanszék) Túlélhető város magunknak és a jövő generációinak

15.10 – 15.30     Hozzászólások, nap zárása

16.00 – 16.30     „Balladás Álmok”. Kulturális sorstörténeti kiállítás.
Helyszín:             A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség konferenciaterme (9700 Szombathely, Körmendi. u. 2.)
A kiállítást megnyitja: Dr. Székely János (teológus, a Szombathelyi egyházmegye püspöke)

 

3. nap – 2019. augusztus 07. – Jövőkép


Helyszín:            A Szombathelyi Evangélikus Egyházközség konferenciaterme (9700 Szombathely, Körmendi. u. 2.)

Moderátor:        Osskó Judit

10.00 – 10.10     Bevezető

10.10 – 10.40      Dr. habil. Kocsis János Balázs PhD. (egyetemi docens; Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságföldrajz, Geoökonómia és Fenntartható Fejlődés Intézet, és a Budapesti Műszaki Egyetem Szociológia és Kommunikáció Tanszék Társadalmi és Térbeli Kutatások Központja; a MUT alelnöke) Városvezetés és várostervezés társadalmi tendenciái – Fókuszban az agglomerációs települések

10.40 – 10.50     Hozzászólások

10.50 – 11.20     Berndt Mihály (Környezetünkért díjas, ProSilentio díjas, Békésy díjas szakértő, Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. – intézeti főtanácsadó) Csend – hang – zaj. A város akusztikai minősége.

11.20 – 11.30     Hozzászólások

11.30 – 11.40     Kávészünet

11.40 – 12.10     Rápli Pál (okl. építészmérnök, okl. városépítési és városgazdasági szakmérnök, Körmend város főépítésze) Szombathely, Huszárlaktanya melletti terület fejlesztése

12.10 – 12.20     Hozzászólások

12.20 – 13.30     Ebéd

Moderátor:        Zábránszkyné Pap Klára

13.30 – 13.40     Bevezető

13.40 – 14.10     Kuslits Tibor (okl. építészmérnök, Széchenyi István Egyetem Építészettörténeti és Városépítészeti Tanszék adjunktusa, Pannonhalma város főépítésze) Kinek épül a város? Alcím: profit és filantrópia

14.10 – 14.20     Hozzászólások

14.20 – 14.50     Zsigmond László (építész, Kvadrum Építész Kft ügyvezetője, Veresegyház főépítésze, az Év főépítésze-díj 2015. évi kitüntetettje) Vidékfejlesztés, településrendezés, főépítészség – Asszociatív együttműködés a településen

14.50 – 15.00     Hozzászólások

15.00 – 15.10     Kávészünet

15:10 – 15:40     „Kinek épül a város?” kerekasztal beszélgetés és workshop Az 52. Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem tapasztalatai, lehetőségek a következő évre

15.40 – 16.00     Hozzászólások, zárszó, oklevelek átadása

16.30 – 17.00     Koszorúzással egybekötött megemlékezés Gerő László születésének 110. évfordulója kapcsán. (Helyszín: Szombathely, Széll Kálmán utca 11.) A megemlékező szavakat tolmácsolja: Egri Balázs (okl. építészmérnök, minősített nemzetközi passzívház tervező, a Vasi TIT elnökségi tagja, az Év vasi embere 2014.)

17:30-18:30        Osskó Judit: Unokáink is látni fogják / Tíz építész portré c. ismeretterjesztő filmsorozatának Gerő Lászlóról készült epizódjának bemutatása (Savaria Filmszínház, 9700 Szombathely, Mártírok tere 1.)

 

4. nap – 2019. augusztus 08. – Tanulmányút: Az együttélés tapasztalatai


Helyszín:             Kőszeg-hegyalja útvonalon (Bucsu – Bozsok – Cák érintésével) Kőszeg

(Horvátzsidány – Csepreg érintésével) Bük, Bük-fürdő

Program:             8.30 indulás Szombathely, Jókai Mór utca Szent István szobortól a 89. úton Bucsu letérőig. Tovább

                                „A” határmenti úton Bozsokra (kb. 19 km)

                                „B” (határátlépés) Rohonc/Rechnitz (határátlépés) – Bozsok (kb. 24 km)

                                Bozsok – Cák (kb. 6 km) a Cáki műemlék pincesor megtekintése

9.40 indulás Kőszegre (kb. 6 km): érkezés 10.00 körül, városnéző séta, a Városházán vagy Várszínházban előadás: Kőszeg – „műemlékváros-, határváros-jelleg” előnyei, problémái, érdekellentétek (alpolgármester/főépítész)

12.00 indulás Horvátzsidány – Csepreg – Bük útvonalon. A fürdővárosban buszos városnézés majd érkezés Bükfürdőre (kb. 25 km)

12.45 körül ebéd,

13.30 tájékoztató és beszélgetés a Szabadidő-központban: Bük – Bükfürdő érdekellentétek, a „fürdőváros-jelleg” előnyei, a városlakók és vendégek együttélésének problémái (polgármester/főépítész)

utána a Vas megyei Építész Biennálé kiállításának megtekintése

15.00 órától fürdés (igény esetén 14.40-kor transzfer Bük vasútállomásra, Szombathely 15.15, Sopron 14.53 felé)

18.00 indulás Szombathelyre, megálló a vasútállomásnál (Budapestre IC 19.10)

18.40 körül érkezés Szombathely, Jókai Mór utca Szent István szoborhoz (kb. 28 km).

 

 9. Tervező Tábor


2019. augusztus 31. – 2019. szeptember 01.

Helyszín:            Bük

2019-ben kilencedik alkalommal rendezzük meg a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem Tervező Táborát, amelynek helyszíne Bük városa lesz. A több mint 3300 lakosú város Magyarország nyugat-dunántúli idegenforgalmi régiójában, Vas megyében, a Felső-Répcementi kistérségben található. Az Alpokalja és a Kisalföld találkozásánál, a Répce-síkon fekvő üdülőhely Szombathelytől, Kőszegtől és Sárvártól 20-25 km, Soprontól 47 km távolságra helyezkedik el. Az osztrák határ közelsége meghatározó jelentőségű a fürdőhely és a régió fejlődésében.

Az idei évben a Tervező Tábor résztvevői az alábbi feladatot oldják meg:

BÜK VÁROSKAPUI

A tervtábor keretében a résztvevők feladata közösen elkészíteni a Bükre vezető utak „megérkezési helyeinek” koncepcionális tervét, amely mind a településkép fejlesztése, a karakter formálása, szempontjából fontos. Nem csak az ide látogatók számára, de a városban, térségben lakó polgárok lakókörnyezetének minőségnövelése érdekében is lényeges a közhasználatú terek kialakítása, megjelenése, funkcióbővítése.

 

A program kis mértékben változhat.

 

Jelentkezési lap letöltése

Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem honlapja