Sajtószoba

Bakó Béla – igazgató, Vas Megyei TIT
“Akár a Körmendi út felől, akár a Dolgozók útja felől vagy a Zanati út felől valaki megérkezik a városba, hogyan és mint lehetne úgy fellendíteni, felfejleszteni a városképet, hogy amikor valaki megérkezik a városba, legyen egy első benyomása, egy olyan pozitív első benyomása a városról, ami Szombathelyet egy kicsit jobb színben mutatja meg.”

Az egyetemisták tervpályázatot készítenek majd, amit át is adnak a városvezetésnek. Az előadásokon pedig nemcsak az épített örökséggel, hanem olyan ismert városfejlesztési koncepciókkal is foglalkoznak, mint az okosváros vagy a zöldváros.

Forrás: http://www.sztv.hu/hirek/civil-programok-20180719

 

Immár 52. alkalommal ünnepeljük a magyar szavakat

Forrás: https://www.vaol.hu/kultura/helyi-kultura/magyar-nyelv-hete-szobmathely-tit-2301663/

 

Szombathelyi Televízió adása 2018. március 2-án:

Forrás: http://www.sztv.hu/hirek/hetvege—2018-marcius-2

 

A TIT Férfi Egészség Klubban az aktív időskorúak részére a szervezett 2018. évi programokról és a 2017. évig megvalósult városi fejlesztésekről tartott vetítettképes előadást a TIT székházban dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere. Dr. Bakó Bélától, a TIT igazgatójától a polgármester elismerést vehetett át a közéleti munkássága elismeréséért.

Forrás: http://www.szombathely.hu/onkormanyzat/onkormanyzati-hirek/dr-puskas-tivadar/az-aktiv-idoskoruak-programjai.12722/

 

A TIT Vas Megyei Egyesülete “Férfi Egészség Klub” előadást tartott február utolsó napján. Az eseményen részt vett Szombathely polgármestere is, akinek a város polgárai érdekében végzett közéleti munkássága elismeréseként Bakó Béla, a Vas Megyei TIT igazgatója a Tiszteletbeli Férfi Egészség Klub Tag kitüntető címet nyújtotta át. Puskás Tivadar előadásában szót ejtett a 2017. évi városi fejlesztésekről, valamint többek között kiemelte az oktatásra, egészségügyre és a sportra vonatkozó jövőbeli terveket. Szólt az Aktív Időskor programról, amelyen az elmúlt években több, mint háromezer, hatvan év feletti szombathelyi vett részt. A tapasztalat szerint ez a szám egyre növekszik.

Forrás: http://www.sztv.hu/hirek/tiszteletbeli-tagja-lett-a-ferfi-egeszsegklubnak-a-polgarmester-20180301

 

Ismerkedés a szláv népek történelmével és irodalmával

Forrás: http://www.sztv.hu/hirek/ismerkedes-a-szlav-nepek-tortenelmevel-es-irodalmaval-20180626